Kezdem a szabadsággal, mert számomra a siker innen (is) fakad.

A szabadságnak sok fajtája van: munkahelyi, döntési, földrajzi, pénzügyi, időbeli, kreatív stb.

Amikor már nem az egyetemi tanulmányaim alatt dolgoztam, akkor azt hiszem 19 nap szabadságom volt az első évben. A kb. évi 240 munkanapnak ez a 8%-a. Ezen kívül volt egy minimális időbeli és térbeli szabadságom is. Azért csak minimális, mert meghatározott helyeken, meghatározott időben kellett lennem. Bár én osztottam be, hogy mikor és hol, meg voltak adva a keretek. Anyagi szabadságra egy bizonyos szintig lett volna lehetőségem, mert jóval az átlag felett fizettek, de -mondjuk úgy- rosszul gazdálkodtam és, ahogy az előző bejegyzésben kifejtettem, nem sokat tettem félre.

Abban az időben úgy éreztem, hogy ez a fajta munkavégzés, az ilyen színtű szabadság és az anyagiak szinte teljes mértékben kielégítik a vágyaimat, szükségleteimet. Néha volt kisebb-nagyobb hiányérzetem, de nem igazán figyeltem rá. Szerintem ennek az elnyomásában az is nagyban közrejátszott, hogy minden rettentően kényelmes volt. Nem igazán kellett megfeszülnöm azért, hogy jól keressek és kocsit rakjanak a seggem alá. De ezek a kis hiányérzetek, vágyak minden nap egy kicsit rakódtak egymásra, amíg aztán egy keddi napon betelt a pohár. Új fix munka vagy interjú nélkül azonnal felmondtam és egyszerre várost és munkahelyet is váltottam. Nagy fordulat volt minden szempontból.

Eddig ingben kellett járnom, most hordhattam szakadt rövidgatyát. Eddig sok pénzt kaptam, most a kevésnél egy arasznyival többet.. Eddig szigorú keretek voltak, mostantól lazábbak. Talán itt volt a legnagyobb szabadság érzetem az összes munkahelyem közül. De ez csak egy illúzió volt. Nagyjából 2 évvel később ennek is véget vetettem.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a felmondásomnak két kiváltó oka volt:

hosszútávon sem láttam annak a reális lehetőségét, hogy egy alkalmazotti pozícióban az aktuálisnál szignifikánsabban több pénzt keressek
a régóta vágyott földrajzi szabadságot soha semmilyen körülmények között nem tudta volna biztosítani egy ilyen állás

Ezzel a felmondással elindult a vállalkozóvá válásom folyamata. Erről majd egy másik írásban részletesebben. Most térjünk vissza a szabadság kérdéséhez.

Soha nem azt akartam, hogy én legyek a főnök. Csak azt, hogy nekem ne legyen főnököm. Ez már önmagában biztosított volna egy rettentően nagy szabadságot, de volt egy másik feltételem is saját magam felé: bárhonnan tudjak dolgozni. Tulajdonképpen ez a két erős belső vágy volt a legnagyobb motivációja annak, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Ez volt 2016-ban. Akkor még nem igazán gondolkodtam azon, hogy mi a sikert. Ma már tiszta és szilárd meggyőződésem van róla.

Mit jelent a siker?

Kinek mit, ugyebár. Ezen naphosszat lehetne vitatkozni, mert a siker szónak számtalan értelmezése, kategóriája, nézőpontja és megítélése van. Vannak teljesen szubjektív, 100%-ban objektív és áthallásos, nem egyértelműen megítélhető sikeres vagy sikertelen jelzővel ellátott helyzetek.

Van, aki úgy gondolja, hogy az üzleti életben a siker egyetlen fokmérője a pénz. Ezzel egyet is tudok érteni, meg nem is. Nekem az a meggyőződésem, hogy ez nem ennyire fekete és fehér. Ennél sokkal-sokkal árnyaltabb a kép. Persze, ha kizárólag azt vesszük számításba, hogy egy cég mekkora profitot realizál az éves mérlegében, akkor igen, valóban elég élesen elválasztható egymástól egy sikeres és egy sikertelen cég. Itt tényleg a pénz beszél.

Azonban ha egy kicsit kizoomolunk és távolabbról nézzük a teljes képet, akkor gyakran mást fogunk látni. Előfordulhat, hogy az amúgy sikertelennek tűnő cég valójában kegyetlenül sikeres, csak épp egy olyan évnek a mérlegét néztük meg, amikor valamilyen nagy beruházást eszközöltek és ezért kevés profitot tudtak realizálni, de ettől függetlenül az előtte lévő 5-10 évben mentek, mint a rakéta. Szóval a perspektíva elég sok mindent befolyásol.

Tegyük fel, hogy van ‘X’ és ‘Y’ cég. Mindkét cégnek egy 40 éves ember a tulajdonosa. A piac és az iparág nem releváns.

‘X’ cég tulajdonosa az elmúlt 8 évben összesen 800 millió forint osztalékot vitt haza, míg ‘Y’ cég tulajdonosa csak 400 milliót. Szerinted melyikük a sikeresebb? Te melyiknek a helyében lennél szívesebben?

Na jó ennyi infó alapján biztos a 800 milliósat választod, de menjünk tovább, nézzük meg őket közelebbről: Ugye mindketten 40 évesek. ‘X’ cég tulajdonosa napi átlag 12-13 órát dolgozott az elmúlt 8 évben, emiatt elhízott, nem volt ideje sportolni, nem nyaralt évek óta és a családjával is megromlott a viszonya.

‘Y’ cég tulajdonosa átlag napi 6 órát dolgozott az elmúlt 8 évben, heti 4-szer sportol, jut ideje a barátaira, rendszeresen jár kikapcsolódni és boldog családban él.

Most mit gondolsz melyikük a sikeresebb? Kinek lennél inkább a helyében? Még mindig kéne a 800 millió? Biztos van olyan, aki így is a pénzt választaná. De hat ez így van jól. Ha valakinek az értékrendje szerint ez jelenti a sikert és még boldog is, akkor nekem áldásom rá.

Számomra egyértelmű, hogy a kiegyensúlyozott élet és a harmónia a befutó. De mielőtt álszentnek gondolnál elmondom, hogy a pénzt is ugyanolyan fontosnak tartom. Viszont fontos rájönni és helyre rakni, hogy nem a pénz tesz boldoggá. Az csak eszköz, amit ha jól használunk, akkor általa olyan dolgokat tehetünk meg, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a saját- és mások életét is jobbá tegyük. A pénz lehetőséget ad arra, hogy megéljük a szabadságot és élményekkel gazdagodjunk.

Van egy videó (több is, de a témához ez kapcsolódik a legjobban), amit nagyon szeretek és szinte minden reggel megnézem. Dana White beszél benne és azt mondja:

“…. The true measure of success is how happy are you. ….”

vagyis ez annyit tesz, hogy a siker valódi mércéje az, hogy mennyire vagy boldog. Maga a videó egy interjúból kiragadott részlet, kb. 20 mp. Kattints ide, ha meg akarod nézni. Érdemes, mert előtte és utána is vannak benne érdekes gondolatok. Persze ebben a kontextusban a siker nem egy üzletre, hanem magára az emberre vagy az ember életére van vonatkoztatva.

Én maradok azon az állásponton, hogy a siker mindenki számára szubjektív és a saját értékrendje szerint mérendő.

Elfogadom, ha valaki azt mondja, hogy az ő mércéje szerint én és/vagy a cégem nem vagyunk sikeresek, mert számára a siker ezt és ezt és ezt jelenti és én azt nem értem el vagy nem úgy élek. Oké, semmi gond azzal, ha valaki így látja, mert az az ő saját perspektívája.

Nekem pedig megvan az én saját nézőpontom, ami szerint élek, ami alapján megítélem saját magamat és a teljesítményemet saját magamhoz képest, ami alapján a SocialWings-et fejlesztgetem, terelgetem és ami szerint sikeresnek tartom magamat és a cégemet is, mert nem tartozom elszámolással senkinek. Ha reggel úgy kelek fel, hogy aznap munka helyett elmennék biciklizni, akkor megtehetem. Ha -9 óra időeltolódással Kaliforniában van kedvem tölteni néhány hónapot megtehetem és a cég nem romlik, nem stagnál, hanem növekszik, fejlődik és új ügyfeleket konvertál. Eldönthetem milyen projekteken dolgozunk és milyen emberekkel kötök szerződést.

Számomra ezek jelentik a valódi sikert és szabadságot.

Ha te is vállalkozó vagy, akkor érdemes a külvilág befolyása nélküli, saját belső hangodból fakadó, valódi vágyaidra koncentrálnod és a vállalkozásod, céged útját abba az irányba terelgetni, hogy ezeket a vágyakat ki tudja szolgálni. Nem lehet, sőt nem is kell azonnal elérni ezeket a célokat, de legyen meg egy vízió, ami felé törekszel.

Ha megosztanád a gondolataidat, vagy kérdeznél tőlem, akkor bátran tedd meg alább a komment szekcióban 👇🏼

A bloggal 2 célom van

Az egyik az önreflexió és ebben a tekintetben az sem számít, ha senki nem olvassa.
A másik pedig, hogy a nem túl távoli jövőben segítsek másoknak is megvalósítani az egyéni és céges céljait akár tanácsadással, akár mentorálással.

Hamarosan lépésről lépésre, újabb, részletes írásokban bontom ki az elmúlt 8 év nagyobb szeleteit, tanulságait.

Ahol még kapcsolódhatunk