Alkalmazottból vállalkozó. Ez történt velem.
Tisztán emlékszem, hogy már a gimnázium első éveiben a fejemben volt, hogy én valamilyen saját bizniszt akarok majd csinálni. De ennél tovább sosem jutottam, mindig csak ezt ismételgettem: “valami saját bizniszt.”
Ötlet szintéjén sok minden felszínre jött, de végül egyik esetben sem jutottam el a megvalósításig. Egy dolgot biztosan tudtam már 15 évesen: tanulni utálok. Persze utólag már látom, hogy ez kizárólag annak volt köszönhető, hogy mit és hogyan tanítottak. De ezt az ajtót most ne nyissuk ki.
Erre csak nemrég jöttem rá, amikor elkezdtem végiggondolni az elmúlt 15-20 évemet, de húszas éveim közepéig szinte mindig és mindenben a kisebb ellenállás irányába haladtam. Sajnos akkor még nem voltam elég tudatos és nem láttam rá a saját működésemre megfelelően ahhoz, hogy ezt észre is vegyem. Ebből kifolyólag tenni sem tudtam ellene. Több dolognak köszönhetően ez ma már máshogy van.
18 évesen bármit megtettem volna azért, hogy soha többet ne kelljen egy tankönyvet se kinyitnom. Érettségi után két választásom volt: vagy továbbtanulok vagy elmegyek dolgozni. Volt egy harmadik and is, miszerint lehetek hajléktalan, de az maximum annyira vonzott, mint a továbbtanulás, úgyhogy maradt a munka.
2007-et írunk, a magyarok ekkor úgy vándoroltak ki Angliába dolgozni, mintha kötelező lenne. Nekem sem volt jobb ötletem és tekintettel arra, hogy háromszor annyit lehetett keresni, mint otthon nem volt több kérdésem.
Életem első munkahelye egy London melletti kisvárosban volt. Angolul nem sokat tudtam, mert valamilyen oknál fogva németet tanultam 10 éven keresztül. Ebből aztán lett is nyelvvizsgám, de ma már csak egy mondatra emlékszem -» Ich habe keine Hausaufgabe. Ami annyit tesz: nincs kész a házifeladatom. Nem tudom miért ez maradt meg, lehetséges hogy ezt mondtam a legtöbbször.
Na, de vissza életem első munkájához: egy Hilton szálloda konyháján mosogattam 2 műszakban, napi 10-12 órát. Sok angol tudás nem kellett hozzá. Cserébe voltak hetek, amikor a napot sem láttam. Na ezt 3 teljes hónapig bírtam, aztán könnyes szemmel húztam haza. Rájöttem, hogy pénz nélkül, oktatás nélkül nem sokra fogom vinni, úgyhogy amíg jobb ötletem nem születik addig vissza kell ülni az iskolapadba.
Persze vannak, akik érettségivel, sőt anélkül is multimilliomosok lesznek, mert ügyesebbek, találékonyabbak, elszántabbak, céltudatosabbak, mint én voltam akkor. Minden elismerésem nekik! Számomra ez nem volt járható út.
Ha valaki 30 éves koromig megkérdezte, hogy mit bánok az életben, akkor mindig ugyanazt válaszoltam: hogy nem voltam kitartóbb Angliában és nem próbáltam előrébb lépni, új lehetőségeket keresni. Most, 36 évesen már ezt sem bánom, mert akkor biztos nem úgy alakul az életem, ahogy. És imádom, ahogy alakult.
Rövidesen belevágtam az egyetemi tanulmányokba. Nem voltam túl boldog, de még mindig könnyebb volt, mint napi 500 tányért és 2000 evőeszközt tisztára mosni. A levelező szak jó kompromisszumnak tűnt, mert nem akartam túl sok időt a 4 fal között tölteni és így még dolgozni is tudtam. Havi 1 hetet iskolába jártam, 2 hetet dolgoztam, 1 hetet pihentem, buliztam. Ez idő alatt 2 munkám volt. Beteg előkészítő / beteghordó a pécsi megyei kórházban és eladó egy táplálék kiegészítő boltban. A 3 év úgy telt el, hogy szinte észre sem vettem. Ekkora még mindig elég távol állt tőlem az előrelátó gondolkodás és a jövőtervezés. A mának éltem.
Így visszagondolva, nem is értem, hogy ebben a három évben miért nem tettem tudatosabban azért, hogy elérjem a célomat: “valami saját bizniszt.”
Lehet, hogy túl lusta voltam, vagy ahogy írtam, mindig a könnyebb utakat kerestem. Vagy az is lehet, hogy akkor még nem voltak ennyire adottak és nyilvánvalóak a lehetőségek. Nem volt minden sarkon egy jó példa, nem voltak motiváló podcastek, üzleti mentorok, a Facebook nem tolta az arcomba a különböző siker sztorikat. Vagy voltak? Nem tudom, de az biztos, hogy én nem találkoztam velük.
Az egyetem után már nagyon időszerű volt elköltözni otthonról, ehhez pedig kevés volt a gyúrós boltos fizetés, úgyhogy valami normális munka után kellett néznem, ami rövid időn belül jó fizetést ad. Volt egy cég, akik kifejezetten pályakezdőket alkalmaztak az akkori minimálbér duplájáért. Több se kellett nekem: jó pénz, céges autó, egyéb juttatások. Ez volt a könnyebb út. Interjú, felvettek. Élveztem, hogy ötször annyit keresek, mint eladóként és telik saját lakásra. Én voltam az élet császára. Ja, nem!
Másfél év után a konkurenciához igazoltam, ami annyiban különbözött az előzőtől, hogy dupla annyit fizettek és jobb autót kaptam. Mondanom sem kell, hogy egyetlen izzadságcsepp nélkül ennyi lóvét keresni akkoriban, annyi idősen nagy királyság volt. Eszem ágában sem volt ezt feladni valami kockázatos vállalkozás miatt.
Őszintén ez annyira kényelmes volt, hogy három évig eszembe sem jutott a korábbi álmom: “valami saját bizniszt.” Sodródtam a mindennapokkal. A munkában vánszorgott az idő, még akkor is, amikor már egykor meg kettőkor leléptem (elég gyakran), de a napoknak a második fele és a hétvégék háromszoros gyorsítással teltek el. Így suhant el újabb másfél-két év, míg egy keddi napon annyira elegem lett ebből a munkából, hogy gondolkodás nélkül felmondtam. Tisztán emlékszem, ott ültem a konyhaasztalnál, dühből megírtam a felmondó emailt és lecsaptam a céges laptopot.
Egy hatalmas felszabadultság érzést követően azért néhány percre elgondolkodtam, hogy biztos jó ötlet volt-e hirtelen felindulásból otthagyni egy ilyen állást anélkül, hogy bármi fix lenne kilátásban, de arra jutottam, hogy még a munkanélküliség is jobb lesz pár hónapig, mint egy olyan állás, amiben ugyan nem kell megszakadni, de ki nem állhatom.
Azt fontosnak tartom elmondani, hogy ez alatt az 5 év alatt, amíg alkalmazott voltam mindig volt bennem egy fajta frusztráció, valamilyen hiányérzet, egy időről-időre visszatérő “minden szar”, “nem tudom, hogy mit csináljak”, “elegem van mindenből” időszak. Az elején ez ritkán jött elő és rövid ideig tartott, de ahogy haladt az idő egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig maradtak a fejemben ezek a gondolatok. Bár nem tudom mi a depresszió szakirányú megfogalmazása és most sem néztem utána, de megkockáztatom, hogy közel lehettem hozzá. Olyan állapot volt ez, amikor reggel csak azért kelsz fel, mert muszáj, de már előre utálod az egész napot és csak azt várod, hogy este hazaérj és benyomd a tv-t vagy az xBox-ot.
Ekkor már egy ideje vágytam a fővárosba, ezért eldöntöttem, hogy a felmondásom után oda fogok költözni. Ez így is lett és két-három héttel később már ott laktam a Kálvin téren. Új munkát is gyorsan találtam, amit most nem részletezek, egy rövid leírást találsz róla az előző bejegyzésben, ha érdekel. A lényeg, hogy ez is volt annyira kényelmes, hogy ne haladjak az álmom felé: “valami saját bizniszt.”
Másfél-két évvel később a fenti nyomasztó érzések már nagyon erősek voltak és a végső lökést két dolog adta meg:
1, Nem álltam jól anyagilag és tudtam, hogy itt belátható időn belül nem lesz drasztikus változás ezen a téren.
2, Találtam egy pályázatot induló vállalkozások támogatásához.
Úgy éreztem itt az idő, most vagy soha. A pályázatra csak úgy lehetett jelentkezni, ha munkanélküli voltam. Ennél jobb indok nem is kellett. Másnapra kértem a főnökömtől egy személyes találkozót és megköszönve a bizalmat és a tapasztaltot, beadtam a felmondásomat.
Másnap jelentkeztem a pályázatra, amit sikeresen el is nyertem. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy részt kellett vennem egy három hónapos képzésen, ahol mindenféle vállalkozással kapcsolatos alapismereteket oktattak és aminek a végén le kellett adni egy üzleti tervet arra vonatkozóan, hogy mire és hogyan akarom felhasználni az elnyert pénzt. Az összeg kis híján hárommillió forint volt.
A csavar a történetben, hogy három évvel később ugyanebben a támogatási rendszerben az online vállalkozási alapismeretek modult én oktattam két éven keresztül közel 1500 embernek.
Így tehát 2016-ban kiváltottam az egyéni vállalkozásomat és ezzel hivatalosan is zöldfülű vállalkozó lettem. A többi pedig már történelem, ahogy mondani szokták. De az én történetem és a blog valójában csak most kezdődik.
Ha te is vállalkozó vagy és inspirál a történetem, tudsz azonosulni az értékrendemmel, amit bővebben megismerhetsz ebben és ebben a bejegyzésben, akkor csatlakozz és iratkozz fel a listámra.
Ahol még kapcsolódhatunk
Ha megosztanád a gondolataidat, vagy kérdeznél tőlem, akkor bátran tedd meg alább a komment szekcióban 👇🏼
Ha még nem iratkoztál fel, kattints ide és győződj meg róla mit adhatnak neked az írásaim.