LinkedIn beszólás és imposztor szindróma. Így kezelem.
Nagyjából három évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretném valamilyen formában a saját érdekeimen kívül is hasznosítani a vállalkozói utamon megszerzett tudásomat. Más szóval szívesen dolgoznék olyan vállalkozókkal, akik valahol el vannak akadva a cég- és ön fejlesztés útvesztőjében.
És ennyi. A következő gondolataim mindig ezek voltak:
“Hagyjad már, ki vagy te?” “Valószínű senki sem fog érdekelni, amit leírsz vagy elmondasz.” “Semmit sem értél el, miről beszélnél egyáltalán?”
Ja! -gondoltam magamban- Annak a kis rohadéknak hangnak a fejemben igaza van.
Azóta eltelt három év. Túl vagyok sok pszichológiai konzultáción, családállításon, néhány száz óra meditáción és egyéb, önismeretet segítő tevékenységen. Valótlanság lenne azt állítanom, hogy az imposztor szindrómát teljesen legyőztem, vagy hogy a hét minden napjának minden percében 100%-ig magabiztos vagyok, vagy hogy mindig tudom mi lesz a következő lépés, vagy hogy feldolgoztam minden traumámat.
Viszont azt szemmel láthatóan elértem, hogy elkezdtem őszintén blogolni arról, hogy mi történt velem az elmúlt 8 évben. Már meg merem mutatni, hogy honnan indultam, miken mentem keresztül, hol hibáztam és hol tartok most.
A LinkedIn egy speciális hely az internet mocskos világában. Tapasztalatom szerint az egyetlen, ahol nincsenek negatív kommentek, vagy ha vannak, akkor építő jelleggel. Nincsenek trollok, arctalan vagy a macskájuk képével feltöltött profilokkal beszólogató megmondó emberek. Egy tipikusan olyan közösség, ami ha egy nagy baráti társaság lenne, mindenki támogatná a másikat. Meg lehet nyilvánulni szakmailag érdemben, lehet tanulni olyanoktól, akiknek nagyobb tapasztalata van, lehet tanácsot kérni és kapcsolatokat építeni.
Amikor 2 hete publikáltam a 2. posztot a blogon, akkor azt megosztottam LinkedIn-en is. A poszt így nézett ki:
Kisvártatva megérkezett valaki, aki úgy gondolta, hogy a posztom alatt muszáj hangot adni a fejében élő rögtönítélő bíróságnak.
Az első gondolatom: teljesen értelmetlen lenne válaszolni, letiltom és kész.
A második gondolatom pár perc gondolkodás és nagyobb levegővétel után: mégiscsak válaszolok neki teljesen őszintén, elmondva az igazat anélkül, hogy indulatos lennék.
Ami ezt követte azt már nem kommentálom itt, ha érdekel kérlek nézd meg a poszt alatt.
Utána még agyaltam ezen és rájöttem, hogy azok a hangok a fejemben, amik korábban visszatartottak az írástól és ezáltal az önkifejezéstől pontosan ilyen kommentekre, támadásokra “gondoltak”. Biztos vagyok benne, hogy a 3 évvel ezelőtti énem ezt nem tudta volna elviselni és jó eséllyel nem a blogot, de az egész weboldalt megszűnteti.
Egyetlen ilyen jelentéktelen komment miatt, dacára annak, hogy már az első bejegyzésre mennyi pozitív visszajelzést kaptam. ŐRÜLET!!!
Hihetetlen, hogy egyetlen bíráló megjegyzés milyen mértékben alá tudja ásni az önbizalmat, a korábbi pozitív visszacsatolásokat és azokat a vitathatatlan eredményeket, amiket elértem. Egy negatív komment százszoros hatást vált ki egy pozitívhoz képest. Legalább nálam biztos, de szerintem az emberek többsége ugyanígy van ezzel. Szerencsés, akiről ezek tényleg leperegnek.
Természetesen tisztában vagyok a “helyemmel”.
Tudom, hogy a SocialWings jelenleg egy nettó 80-90 millió forintos vállalkozás. Ennek megfelelően, amikor a közeljövőben, ha esetleg elindítom a mentorprogramot és egy 1/1 konzultációkat, akkor nem fogom azt állítani, hogy bárkinek tudok segíteni, nem teszek hamis ígéreteket, és ami a legfontosabb nem akarok hamis látszatot kelteni senkiben.
DE! Attól függetlenül, hogy a SocialWings még nem éves 300 millió forintos bevétellel rendelkezik, csak 85-tel, és nincs 20 alkalmazottja, csak 16 alvállalkozója, és én nem vagyok 50 éves, csak 36, sok sok olyan hozzám hasonló vállalkozó vagy vállalkozóvá válás előtt álló ember van ma Magyarországon, akinek az én történetem inspiráló lehet, aki tud azonosulni az értékrendemmel és aki tud meríteni az írásaimból, tanulni a hibáimból.
Amikor megkaptam a fenti kommentet, megmutattam a menyasszonyomnak és elmondtam neki, hogy ez hogyan érintett engem és milyen gondolatok játszódtak le a fejemben. Ekkor már nagyjából oké voltam a szituációval, de ő hozzáadott még egy olyan perspektívát, ami talán a legjobb volt.
Azt mondta: gondoljak arra, hogy amikor elkezdtem vállalkozni vagy már 2-3 éve csináltam és még csak néhány ügyfélnél és évi 10 milliós bevételnél jártam az egyéni vállalkozásommal, akkor mennyire felnézem azokra a cégvezetőkre, mennyire kutattam azoknak a cégeknek a titkát, akiknek akkora árbevételük és olyan eredményeik voltak, mint nekem most.
És ez egy ilyen AHA pillanat volt. Arra gondoltam: basszus tényleg! De jó gondolat!
Úgy gondolom, hogy a kis vállalkozásoknak és kis cégeknek nem a giga multik vagy hatalmas amerikai cégek működési mintáit és folyamatait kell próbálni megvalósítania szemellenzővel, mert azok a cégek nem egy, nem két, hanem 1000 lépéssel előrébb tartanak minden szinten. Ez egy nagy csapda, amibe én is sokszor beleestem. Erről majd később!
Egy szó, mint száz. Én maradok, a blog marad, akit inspirálok, akinek tetszik az utam kövessen, csatlakozzon.
Ha még nem iratkoztál fel, kattints ide és győződj meg róla mit adhatnak neked az írásaim.